Minek nevezzelek?
Figyelj, most álljunk meg egy pillanatra. Nézz rá arra az autóra ott az udvaron. Igen, arra a csillogó, prémium szörnyetegre, amit minden reggel elindítasz, amit minden egyes nap használsz.
Kérlek, őszintén válaszolj magadnak: ő egy autó… vagy valami több?
Mert ha őszinték vagyunk – márpedig most azok leszünk –, akkor a legtöbb embernek az autója már rég nem egy közlekedési eszköz. Nem. Az autó a család része. A gondosan kiválasztott társ, akinek hangulata van. Akit megsimogatsz, ha jó napod van. Akinek odamormolsz valamit, ha éppen nehézségeid adódnak. És ha megmakacsolja magát? Hát, akkor jön az ordítás: „Mi a franc van veled, Pista?! Megint hisztizel?!”
Elmondom, mi van. Turista Pista nem hisztizik. Pista egy autó.
Pista nem makacs, nem fáradt, nem „ma nincs kedve elindulni”. Pista csak egy gép, ami vagy működik, vagy nem. Az, hogy ezt te máshogy éled meg, az a saját játszmád.
Családtag vagy eszköz?
Megfigyelted már, hogy milyen szavakkal beszélsz az autódról? „Ő egy megbízható társ.” „Ő vigyáz rám.” „Hálás vagyok neki, hogy eddig nem hagyott cserben.” Figyelj már, miért beszélsz úgy egy gépről, mintha egy hús-vér ember lenne? Miért pakolsz érzelmi töltetet valami olyanra, aminek nincsenek érzései?
Mert pótol.
Pótol valamit, amit nem kapsz meg máshonnan. A biztonságérzetet, amit egykor talán a szüleidtől vártál. A stabilitást, amit a párkapcsolatodban nem találsz meg. Az állandóságot, amit az életben keresel. Csak van egy kis bökkenő: az autód nem szeret téged vissza.
Bármennyire is gondolod azt, hogy kötődsz hozzá, bármennyire is becézgeted, ő egy fém, üveg és bőr alkotta szerkezet. Nem ő figyel rád – te vagy az, aki érzelmeket társítasz hozzá. És tudod, mi történik, ha elveszíted? Ha egy balesetben megsérül? Ha ellopják? Pontosan. Gyászolsz.
Elengedni tudsz?
És amikor eljön az idő, hogy lecseréld, mit csinálsz? Vársz, halogatod, mert „ő már a család része”. Ki mondta ezt? Ki ültette el benned azt a gondolatot, hogy egy tárgyhoz ennyire ragaszkodni kell?
Vagy egy másik verzió: amikor végre beülsz az újba, elkap a bűntudat. „Szép vagy, új vagy, de még nem érzem… még nem olyan, mint a régi.” Nem olyan? Mert mi hiányzik? Az emlékek? A közös utak? Az, hogy az előző 10 év fontos pillanatait ő végigkísérte?
Hadd mondjak valamit: nem az autó kísérte végig az életedet, hanem te vezetted őt végig az úton. A történeteidet nem a motor és a kasztni írta, hanem te magad.
Ideje másképp gondolkodni
Értem én.
A prémium autó nem egy egyszerű jármű. Kifejez valamit. Erőt, státuszt, kifinomultságot.
De figyelj!
Amikor egy gép átveszi az érzelmi kontrollt az életed felett, ott valami nem stimmel. Nem azt mondom, hogy ne szeresd, hogy ne becsüld meg – de tedd helyre magadban a szerepét!
Ne családtagként, ne társként, ne barátként tekints rá. Legyen az, ami: egy fantasztikus eszköz, ami lehetőségeket ad.
De hogy szeret-e téged? - hagyjuk már ezt a romantikus hülyeséget.
